Holokauszt áldozatainak emléknapja

Az Élet Menete Budapesten

Az Élet Menete nemzetközi szervezet 23 évvel ezelőtt alakult meg azzal a céllal, hogy támogassa a holokausztról való évenkénti megemlékezést. Jelenleg 53 tagországot számlál, Magyarország 9 éve tagja a szervezetnek.

Az Élet Menete Alapítvány televízió spotja megtekinthető a Videó menüpont alatt.

A Magyarországi Élet Menete Alapítvány 2002-ben tartott először fáklyás felvonulást a Holokauszt Áldozatainak Emléknapja alkalmából, akkor még csak pár száz fő részvételével. Azóta az emlékező menet minden évben megszervezésre kerül, amelyen a tavalyi évben több mint 20 ezren vettek részt.

2011-ben a Budapesti Élet Menetét az Élet Menete Alapítvány Magyarország Kormányának támogatásával, Budapest Főváros Polgármesteri Hivatalával, a MAZSIHISZ-szel, civil szervezetekkel, zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetekkel közösen szervezi. Az Élet Menetébe várunk minden jó érzésű embert, hogy a fáklyás felvonulással közösen emlékezzünk a holokauszt tragédiájának áldozataira.

Program

2011. április 17.

17.00

Az Élet Menete

Útvonal: VII. kerület, Klauzál tér – Csányi utca – Nagymező utca – Alkotmány utca

17.00 - Gyülekező a Klauzál téren. Fellép a Szilvási Gipsy Band.

17.30 - Tarlós István, Budapest város főpolgármestere elindítja a 9. Élet Menetét Budapesten. Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora Sófárt fúj.

18.30–20.00

Megemlékezés

Helyszín: Kossuth Lajos tér – Alkotmány utca sarok
A menet érkezése alatt a Budapest Klezmer Band játszik.

18.30 - A Porcelánbaba című film vetítése.

18.55 - Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnökének köszöntője.

19.00 - A műsorvezető, Krizsó Szilvia köszönti a megjelenteket.

19.05 - Fellép Bródy János.

19.10 - Az Élet Menete Alapítvány elismerő oklevelének és emlékérmének átadása a Jad Vasem Intézet kitüntetettjei részére.

19.20 - José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének videó üzenete.

19.25 - Fellép Polyák Lilla színművész és a Budapest Klezmer Band.

19.30 - Dr. Réthelyi Miklós miniszter megemlékező beszéde.

19.35 - Fellép Lukács Sándor színművész.

19.40 - Markovics Zsolt, a Szegedi zsinagóga rabbijának megemlékező beszéde.

19.45 - Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora gyászimát recitál. Korcsolán Orsolya hegedűművész előadja Maurice Ravel Kadis című kompozícióját. A zenemű alatt a holokauszt magyar áldozataink emlékére 600 fehér léggömböt eresztenek fel.